Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

14 hónapos kisfiam miatt nagyon aggódom, mert újabban páromat és engem is megüt, és számtalanszor saját fejét is veri a kezével. Mi lehet az oka, hogy ennyire agresszív?

Kedves Lídia!
14 hónapos kisfiam miatt nagyon aggódom, mert újabban a páromat és engem is megüt, és számtalanszor saját fejét is veri a kezével. Mi lehet az oka, hogy ennyire agresszív?
Üdv, Réka

Kedves Réka!

A gyermeki agresszió kapcsán fontos, hogy előbb azon gondolkozzunk el, hogy mit jelent számunkra az agresszió. Mi jut eszedbe, Réka, először, ha meghallod "agresszió" vagy, hogy "agresszíven viselkedik valaki"? Egy agresszív családtag? Egy agresszív cselekedet, aminek szemtanúja vagy áldozata voltál? Vagy esetleg az agresszív főnököd/munkatársad a munkahelyeden? Nagyon fontos ezt tisztázni.

Ugyanis ezen emlékek, érzések jelentősen befolyásolják azt, ahogyan aztán a gyermekünket agresszívnek látjuk vagy anti-agresszívnek neveljük.
Az agresszió a köztudatban pejoratív szó. Persze, mert az erőszakhoz, gyilkossághoz, bűnhöz társítjuk. Pedig van az agressziónak pozitív oldala is. Igen, mi mindannyian agresszívek vagyunk a hétköznapokban. Ugyanis az egészséges önérvényesítéshez (sőt, a sikerhez is!) kell, hogy agresszívek legyünk. Például, amikor határokat állítunk a gyerekünk számára (pl, hogy ne nyúljon a konnektorba), amikor visszaviszünk egy selejtes ruhát a boltba, amikor autót vezetünk és élünk a KRESZ adta elsőbbségünkkel, amikor határozottan kiállunk az álláspontunk mellett, vagy amikor a beosztottunkat megkérjük, hogy többet ne késsen, stb. Mondhatnád Réka, hogy "hát ez teljesen más tészta, mert ez nem ártalmas agresszió"! Igen, mert ezek az agressziónak már a kimunkált, kifinomult kifejeződései, ezt kellene elérnie minden embernek, s a gyermekünknek is.
Minél kisebb egy gyermek, annál "ügyetlenebbül" fejezi ki agresszióját. Ha frusztrált lesz, akkor egyből üt, csapkod, másokat, vagy magát. Csak mi, felnőttek tudunk neki segíteni abban, hogy ezt ne így fejezze ki, hanem egy szociálisan elfogadottabb formában. Aranyszabály, hogy a gyermek sem magát, sem másokat nem bánthat sem fizikai sem szóbeli agresszióval. Ezeket nem szabad engedni. Inkább püföljön egy babát a dühöngő sarokban, de ne üsse az édesanyját. Egy következő fejlődési lépcső lehet, amikor már nem tettekben, hanem szóban agresszív (pl káromkodik) a gyermek. Ezt sem célszerű a későbbi boldogulás reményében engedni, inkább próbálja elmondani más szavakkal, hogy mi történt, mi a baja, mi zaklatta fel, beszéljük meg vele, és kössünk kompromisszumot. Így tanulja meg kifejezni magát és egyben érvényesíteni érdekét.
És itt lesz fontos az, hogy mi, felnőttek mit gondolunk és érzünk az agresszióról. Ha ugyanis látni/hallani sem bírjuk, akkor lefagyunk, vagy, mintha mi sem történt volna, nem veszünk róla tudomást. Ez nem jó, hiszen nem tudunk segíteni a gyereknek. Annak a gyereknek, aki maga is szorong attól, hogy az agresszív késztetések a hatalmába kerítették. Vagy van, hogy minden egészséges önérvényesítési próbálkozást (különösen egy kétévesnél kezdődik ez!) az anya agressziónak tekint, talán mert volt egy agresszív bátyja vagy egy apukája, és nagyon fél, hogy az ő gyereke is majd olyan lesz. Ezért fontos, hogy végiggondoljuk, hogy mit jelent számunkra az agresszió. Ha megvan, akkor azt tegyük szépen be egy képzeletbeli fiókba és csukjuk be. A gyermekünk agressziójának pedig nyissunk egy teljesen másik, új fiókot.
Kedves Réka, kérlek, írd meg, hogy történt-e valamilyen fontosabb változás (pl költözés, kistestvér megjelenése, bölcsőde, nagyszülők) a kisfiad életében, ami kiváltó oka lehet az agresszió növekedésének? Mit tapasztalsz, közvetlenül mi váltja ki az agressziót? S legfőképp, Te mit érzel, amikor a gyermeket agresszívnak látod?

2015.01.07.