Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

mindennapi anya mi nem stimmel velem

Sokszor elfog a kétely. Jól csinálom, amit csinálok? Mennyit kéne bírnom? Hol vannak a határaim? Néha úgy érzem több munkát kéne elvégeznem. Néha meg úgy, hogy soha nem végzek a munkámmal, pedig megszakadok.

Ma meg sem tudom számolni, hogy hány órát voltam a konyhában, előre főztem a Manónak és lefagyasztottam. Kíváncsi vagyok megtérül-e. Kb. 5-fél 6 felé fejeztem be az utolsó mosogatást. Persze közben volt etetés, és ebéd, de szünet nem. Manóra közben a Férjem figyelt. Konyha után még jött a fürdő. Nem voltam hajlandó tovább halogatni.. Emlékem sincs róla, hogy mikor sikáltam ki teljesen. Szégyen. Utána porszívózás, fél 8-ra végeztem. Persze megint nem porolgattam, és nem mostam. Remélem, a Férjemnek van még tiszta inge. És így is a Férjem mosott fel.

Korábban úgy terveztem, hogy hétköznap kimosok, kitakarítok, előre főzök, és hétvégén meg csak együtt vagyunk hárman. Sétálunk, kirándulunk, kikapcsolódunk. Most meg itt vagyok, komplett háztartási robotnak érzem magam, aki ráadásul selejtes, mert nem képes ellátni a feladatát. Mondjuk a gyerkőcöt a legjobb tudásom szerint gondozom, azt talán jól csinálom. De én, mint autonóm lény eltűntem. Akkora vagyok még, mindig, mint egy bálna, a lábam rendbetételéhez lassan már fűnyíróra lesz szükség, a szemöldököm katasztrófa. Csak tükörbe ne kelljen nézni. És fotó, az ne készüljön rólam, mert az borzalmas, rosszabb, mint a tükör. Szeretnék közös képet a kisbabámmal, meg hármasban is, de nem akarom, hogy a gyermekem lássa, hogy milyen borzalmasan nézett ki az anyja. Vagy már mindig így marad?

Nincs pihenő, nincs szabad óra. Nem lehet kiszállni egy kicsit, nem lehet leállni. Etetés, pelenkázás, fejés, főzés, játék, rendrakás, szellőztetés, mosás, takarítás, mosogatás, fürdetés, orrszívás... Ha pedig megkérdezik: "Veled mi újság?" A válasz mindig: "Semmi. Velem nem történik semmi. Én csak itthon vagyok."

Összegezve egy bálnaméretű, igénytelen, selejtes háztartási robotnak érzem magam.

Most megyek, legalább a hajam megmosom.

Holnap új nap lesz, majd fejlesztek a folyamatokon, és minden jobb lesz. Talán.

2014.03.16.