Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

Szülés vs. hascsikarás?!

mindennapi anya szules vs hascsikaras Sokkot kaptam. Csak a 31. héten járunk. És már szültem, mégsem tudom megkülönböztetni a szülési fájdalmat a hascsikarástól? Teljesen idiótának éreztem magam…

 

Történt, hogy este zuhanyzás alatt és után egyre rosszabbul éreztem magam. Mire elkészültem már nem bírtam lehajolni, hogy felvegyem a pizsama nadrágot. Kitámolyogtam a fürdőből, leültem, majd valami érdekes pózba fekvegörnyedve kezdtem irtóra szenvedni. Kétségbeesve mondtam Zsoltnak, hogy szerintem szülünk. Görcsös fájásaim voltak, majd kis szünet, és ismét. Persze mondtam, hogy lehet csak a hasam, de fogalmam nem volt, hogy mi történik. Majd rám tört egy kisebb pánik. Túl korai még, nem is pakoltam össze, nincsenek kimosva a kisruhák, és ami még szörnyűbb volt, hogy én erre nem állok készen, a fájdalom, a szenvedés, elemi erővel lett úrrá rajtam, és a legborzasztóbb, a gyermekünknek még korai a világra jövetel. Zsolt nyugtatott, hogy bármi történjen is, nincs gond, a baba már nagy, és életképes, és megoldunk mindent. Cikáztak a fejemben a gondolatok, szenvedtem a fájdalomtól, ami hol enyhébb, hol egyre hevesebb lett. Szívem szerint rohantam volna a kórházba, hogy azonnal nézzék meg, minden rendben van-e a gyermekünkkel. A kis pocaklakó is nyugtalanul hánykódott odabent. Pont a héten tudtam meg, hogy átfordult, és farfekvéses, és akkor mi van, ha annyit izeg-mozog, hogy a köldökzsinórt tekerte meg, és Vele van a gond, és ez jelzés, hogy baj van. Általában higgadt maradok, de most éreztem, hogy bár már össze is áll a fejemben a vészterv, azért nincs minden gyeplő a kezemben.

Szerencsére a jó kis kelengyelista alapján gyorsan összepakoltuk, ami kellhet a kórházba. Ez kicsit megnyugtatott, mert azért ezzel már el lehet indulni úgy éreztem.

Majd az egyik görcsnél éreztem, hogy el kell mennem a mosdóba. Rettegve figyeltem, hogy nem folyik-e el a magzatvíz, mert Fanninál pont így történt. De nem, viszont jó kis hasmenés tört rám. Újra és újra. Lassan megszűnt a fájdalom. Teljesen kimerültem a stressztől. Vártunk. Vártam, hogy mi fog történni. Eltelt fél, majd egy óra. Mivel nem volt fájdalom, így lefeküdtünk. Valamelyest megnyugodtam, de itt motoszkál a fejemben, hogy mi van, ha ez már az előjele volt a nagy eseménynek… de elhessegetem az érzést...

És azon is túlléptem, hogy mennyire szerencsétlen vagyok, hogy annak ellenére sem vagyok biztos benne, hogy szülési fájdalmaim vannak-e vagy sem, hogy már egy kis csodát a világra hoztam. Végülis annak már két éve… meg az agyam kitörölte a fájdalom konkrét élményét… jobb is, mert tegnap elemi erővel jöttek elő az emlékek, és ha ezt minden nap fel tudnám idézni, akkor nincs az a hatalom, ami rávenne, hogy újra végigcsináljam. LaughingLaughing Nagyon szüperül van kitalálva ez a természet! Laughing