Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

Láz, iszonyú magas láz

mindennapi anya laz iszonyu magas laz

Már három napja kezdődött. Férjem este észrevette, hogy meleg Fanni homloka. 39,3 fokos láza volt. Lázcsillapítótól és a hűtőfürdőtől lejjebb ment. Viszonylag nyugodt éjszakánk volt..

Másnap viszont minden rosszabb lett, sokkal rosszabb.

Éreztem, hogy Manó meleg, nagyon meleg. A lázmérés közben figyeltem a számok egyre feljebb ugrását, kezdett összeszorulni a torkom.. amikor kijelezte a mérő a 40 fokot már levegőt is alig kaptam. Most mit tegyek? Te jó ég? Olyan picike, mi fog történni Vele? Mit kell ilyenkor tenni? Megragadtam a telefont, és hívtam a gyerekorvost. Másodszori hívásra vették fel a telefont.  A doktornő elmondta, hogy hűtőfürdőt készítsek és lázcsillapítót adjak be neki. És mi van, ha nem változik semmi? És ha még feljebb megy a láz? A válasz: Hát, be is mehetek a rendelőbe, ha nem nyugszom meg, de Ő 5 perc múlva elmegy, szóval majd ellátja valaki, ha egyáltalán lesz ott valaki… Tessék????? Én elhiszem, hogy nekik ez rutinszerű, hogy Ők tudják, hogy a gyerekeknek általános a magas láz. De nekem nem az. Nekem halálosan rémisztő, amikor 40 fokos lázas gyermekemet a karomban tartom, vagy nyugtatni próbálom a hideg vízben, hogy ne sírjon, és bírjon ki még pár percet.

Cselekedtem. Elkészítettem a hűtőfürdőt, közben vittem vizet magunkkal és a lázcsillapítót. Fannit betettem a kádba, hűtöttem a vizet, és a keserves sírás közepette remegő kézzel kényszerítettem bele a lázcsillapítót. Szerencsére az ivással most nem volt gond. Majd miután végeztünk, és felöltöztettem, újra tárcsáztam az orvost, és most már a saját gyerekorvosunkhoz kértem időpontot. Amíg teltek az órák a rendelésig folyamatosan dúlt bennem a kérdés, most menjünk az orvoshoz vagy sem?! Annyiszor hallgattam végig, hogy ne rohanjunk rögtön az orvoshoz, hogy lehet, hogy a foga miatt lázas a Baba. Végül indulás előtt felhívtam az orvost, elmondtam, hogy „csak” a magas láz a panasz. Ő is azt tanácsolta, hogy menjünk be hozzá.

Torokgyulladás – hangzott a diagnózis. Kell egy kis antibiotikum. Közben egyeztettünk a lázcsillapítókról, ilyen-olyan torokoldatról, és végül kézbe fogva a recepteket, papírokat, eljöttünk. Az első gyógyszertárban nem volt minden készítmény, a másodikba sem. Végül a harmadikban már beszereztünk mindent, nagyon rendesek voltak, mert rögtön kikeverték, amit kellett. Majd utána be is zártak, hiszen már este 8 óra volt. Majd hazaérve, kipakolva döbbentünk csak meg, hogy antibiotikum nincs a szatyorban, mert azt a receptet végül nem kaptuk meg. Közben ismét 40,x fokos láz, ülőfürdő, lázcsillapító adás következett, amit éjjel is meg kellett ismételni. Apával vállat vállnak vetve tartottuk egymásban a lelket. Végül tegnap újra mentünk orvoshoz, az ügyeletre. Most már antibiotikum is van, de egyelőre a helyzet változatlan. Szünetekkel, de mindig magasra, nagyon-nagyon magasra szökik fel Fanni láza. Csak remélni merem, hogy ma már jobb lesz a helyzet. Az anyai szívnek nincs is annál szörnyűbb érzése, mint amikor szenvedni látja a gyermekét.