Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

mindennapi anya neveles 3

A téma a nevelés. És megpróbálom megfogalmazni, hogy az én irányom merre is vezet ezen a rendkívül kanyargós és rögös úton.

Először tisztáztam magamban, hogy a szülői házból mely szempontokat szeretném tovább vinni és tovább adni az én gyermekemnek. (Bevallom, ezt a gondolatsort már gyerekkoromból hozom, bár akkor még leginkább azt mantráztam, hogy mi az, amit én soha nem szeretnék elkövetni a gyerekemmel.)

A szakirodalmat áttanulmányozva, és ismereteimet folyamatosan bővítve azt is eldöntöttem, hogy igyekszem a gyermekem számára a lehetőségekhez képest minél tovább biztosítani a gyermekkort, amikor a játék szabadsága lesz a legfőbb feladata.

A határok megszabására is kialakítottam az elméletemet:

 

1.) nem szabad olyat csinálni, ami a gyermek saját vagy más testi épségét veszélyezteti - beleértve az embereket és az állatokat is (konnektorba nyúlás, kanapén futkosás, teknős kalapálása a játékokkal);

2.) nem szabad rongálni (asztalt karistolni, játékokat vagdosni a földhöz, akarattal törni-zúzni

3.) társadalmi normákat be kell tartani: nem köpködünk, nem verekszünk, nem hazudunk, nem beszélünk csúnyán stb....

Jelenleg még csak az első és a második pontokat ültetjük át a gyakorlatba több-kevesebb sikerrel.

És amit megtanultam, hogy elengedhetetlen: a példamutatás. Ha én állok a kanapén, akkor milyen jogon mondom a gyereknek, hogy Ő ne tegye? Ha a játékokat három méterről dobálom a tároló dobozba, akkor a gyerek miért ne dobálózhatna a játékokkal? Ha mérgemben a csapok egyet az asztalra, akkor a gyerek Ő miért ne tegye? Ha lekeversz neki egy pofont, akkor a gyerek miért ne tegye ugyanazt a játszótéren? És a sort lehetne még folytatni... Könnyűnek hangzik, de mégsem az. Vetkőzzük le azokat a szokásainkat, amiket nem akarunk viszontlátni a gyermekünknél. Ez a legfontosabb lépés.

Természetesen mindezeket a Férjemmel együtt átbeszélve, átgondolva, az Ő gyermekkorából származó tapasztalatokat, és a teljesen más, mondhatni ellenkező elveken alapuló nevelési tapasztalatokat ötvözve "véglegesítettük". Véglegesítés?! Ez egy helytelen, sőt hibás szó... Pontosítanék: meghatároztuk a nevelési irányvonalunkat, ami mentén szeretnénk haladni? Lehet, hogy ezen majd változtatunk? Persze, miért ne? Mi is változunk, a világ is, a gyermekünk is. Ha valami nem válik be, keresünk más utakat is. Mint a gyermekvállalásban oly sok minden, úgy a gyermeknevelésben is számtalan járt és járatlan út van. A legfontosabb, hogy megtaláljuk a számunkra, a gyermekünk számára, és a családnak leginkább elfogadható, és kivitelezhető nevelési irányt, és a legjobb tudásunkkal, példamutatásunkkal járjunk ezen a még ismeretlen úton.

2014.11.26.