Mindennapi anya

Minden, ami anya. Legyenek az anyaság jelszavai: az elfogadás és az elengedés.

mindennapi anya terhessegem tortenete

Ahogy a Férjem egyre többet beszél a második babáról, és egyre csak tervezi és tervezi, nekem sok-sok emlék jut eszembe a kis Manóval való várandóságról, szülésről, első hetekről. Érdekes, hogy egy-két dolgot az idő mennyire megszépít, és még a nehéz napokra is mosolyogva emlékszem vissza. Smile

Miután kiderült, hogy szülők leszünk, és hogy miért is vannak a sorozatos rosszullétek, határtalanul boldog voltam. És kétség sem fér hozzá, hogy a várandósság minden napján ugyanígy éreztem. De azt is el kell ismernem, hogy nem véletlenül nevezték el a babavárást terhességnek.

Szerintem ezt a szót sokan félreértelmezik, pejoratív jelentést adnak neki, holott remekül kifejezi az állapotot, hiszen hetek, hónapok alatt szépen gyarapszik az ember, és valljuk be, egy-két új, nem éppen kellemes változással tanul meg együtt élni az ember, de ettől még boldog, és várja a babát.

Emlékszem, hogy 14-16. hétig minden reggel 2 óráig tartott, amíg össze tudtam szedni magam, hogy elinduljak munkába. Először is fel kellett kelnem, gyorsan enni, hogy legyen, mi kijöjjön... Banánt ettem, mert az kifelé is ugyanolyan ízű volt.. Ha nem ettem, akkor is menni kellett, de sokkal vacakabbul voltam. Szóval szépen kikísérleteztem, hogy mit egyek/igyak, hogy elviselhetőbbek legyenek a reggelek. De ennek is vége lett pár hét alatt.

Nehézség terén megjelent még a vérnyomás probléma. Egész végig a határon volt az érték, folyamatosan méregethettem, pedig utálom az érzést, ahogy fújódik fel a műszer, szorítja össze a karom, és olyan, mintha menten szétpattanna az erem. És ezt naponta többször.

Másik kedvencem a vizesedés volt. Olyan volt a lábam, mintha a teremtésemkor a bokát kihagyták volna a testrészek osztása során.. Förtelmes volt. És miután a bokám "felszívódott", a víz elkezdte szétfeszíteni a lábfejemet is. A terhesség végére már két számmal nagyobb papucsot és cipőt kellett hordanom... Jahhhhh, és azt elfelejtette nekem bárki is említeni, hogy a vízlevonulást követően is van, akinek nagyobb lesz a lába... Visszakaptam a bokám, de elbúcsúzhattam a csöpp 36/37-es lábamtól.. lett belőle 37/38-as. Nem akartam elhinni... Persze mondanom sem kell, hogy így szülés után nemcsak a ruhák (azért erre fel voltam készülve, de a cipőim sem jöttek rám. A gyönyörű kis topánkáim… Frown Még a sportcipőm is kicsi.. Frown Nem tesz boldoggá, hogy új cipőket vehetek, mert nagyon nehezen találom meg az "igazi" darabokat... A legtöbb pipellőtől még nem váltam meg... A remény hal meg utoljára...

Na, és a listából ne felejtsem ki a vérvételt. Pffffff. Rosszul ugyan nem vagyok, de iiiiiirtóóózom tőle... Persze mondanom sem kell, hogy voltam a terhesség alatt beteg, plusz vérszegény is vagyok, úgyhogy közel kétszer annyiszor voltam vérvételen, mint az előírás. Az elején minden alkalommal az jutott az eszembe, hogy nem ezt én nem vállaltam, utána pedig, hogy ezt a gyermekemért teszem, érte kibírom. Végülis túléltem. Sőt szüléskor még kanült is kaptam, na, attól totál lesokkoltam..

Megérte-e? Megérte. Smile De még mennyire, hogy meg. Smile

Ugyan itt nem említettem csak a negatív emlékeket, pedig számtalan pozitív is volt. Mert nincs ahhoz fogható, amikor pozitív lesz a terhességi teszt, és amikor a második terhességi teszt is pozitív lesz, amikor először meghallja az ember a gyermeke szívverését, amikor először meglátja az ultrahangon a kicsi fejet, kezecskéket, lábacskákat, amikor először megmoccan a pocakban...

Mennyi emlék jutott most eszembe. Smile Azt hiszem lesz pár új blogbejegyzés hamarosan. Smile

2014.04.12.